Quantcast
Channel: Csengebaba » cumisüveg
Viewing all articles
Browse latest Browse all 3

Az első etetés

0
0

 2011. február 7-8. : Ekkor már 11 hetes volt a kicsi Pocok, s rövid idő alatt megint akkorát nőtt, hogy az csuda. Már szinte nem lötyögött rajta a cucc (persze, azért igen, de már nem annyira), s minden nappal egyre több hájat fedeztem fel rajta. A sonkák és pofazacsi mellett a tokája is szépen hízott, s hiába kalimpált továbbra is reggeltől estig, a grammok csak úgy gyűltek rajta óráról órára. 1300 gramm mellett 8×25-27 gramm anyatej volt a napi adagja, amitől mi teljesen el voltunk ájulva, egészen három napig. Amikor nem csak az tűnt fel, hogy egyetlen grammot sem hízott három napja, ami könnyen előfordulhat, hanem az, hogy 1300 helyett 1200-at mondott a nővér rezzenéstelen arccal, amikor érdeklődtem. Én elsőre kicsit meglepődtem, de mivel elfoglaltak voltak, nem kérdezősködtem, gondoltam, lehet, hogy összecserélték Beus súlyával, aki ekkor kb. ennyivel volt Csenge mögött. Kérdeztem Katit, s mivel ő is ezen az állásponton volt, így rákérdeztünk újra, hogy nem cserélték-e össze a két csajszi lapját. Erre először úgy nézett rám az ügyeletes nővér (aki határozottan nem tartozott a kedvenceim közé, bár kb. egyszer a 3,5 hónap alatt talán mosolygott rám), mintha csörgősipkás bohócként ugráltam volna, azt üvöltözve, hogy „én vagyok az agy!” Majd, miután kinézegette magát, közölte, hogy itt a papír, nézzem meg, ezt írták rá, ő csak ezt tudja mondani, ha hiszem, ha nem. Ettől, furcsa mód nem lettem higgadtabb, csak visszakérdeztem, hogy előző nap mennyi volt Csenge súlya, mert ha egy nap alatt fogyott 100 grammot, akkor azt csak észre lehetne venni egy ekkora babán. Mellesleg nem is biztos, hogy egészséges lenne, úgyhogy tökmindegy, hogy ki veszi észre, de a lényeg, hogy tudjanak róla. Ezt nem tettem hozzá, mert láttam, hogy így is ki vagyok nézve a teremből, de nem érdekelt, csak az, hogy jól van-e a Csenge. Erre megnézték hárman a lapot, s meglepődve konstatálták, hogy igazam van, tegnap tényleg 1300 volt, most meg csak 1200. De a Beusé stimmelt, úgyhogy biztos nem cserélték össze. Inkább az lehet, hogy rossz a mérleg. …. ….. Itt elfojtottam magamban némi stresszt, káromkodást, udvariatlanságot és értetlenkedést, s csak kint kezdtem el dühöngeni, a kertben, hogy akkor mi a jó büdös lófrancért mérik ezeket az apróságokat, ha még az sem biztos, hogy jó a mérleg? Pláne akkor minek mérik őket, ha senki sem figyeli, hogy lefelé vagy felfelé változik-e az eredmény?? Jó, nem mondom, hogy 10 grammon kell szarozni, de azért egy százas már megér egy újramérést, főleg, hogy nagyjából egy mozdulat. Na, mindegy, tudom, hogy ők nem az a csapat voltak, akiktől ezt el lehetett várni, s szerencsére azt is tudom, hogy velük ellentétben biztosan lett volna, akinek megért volna mínusz egy percet a passziánsz-partijából az, hogy anyuka nem ilyen idegben tartózkodik egészen a másnapi látogatásig. Amikor is, furcsa mód 1390 gramm volt a mérés eredménye. Érdekes volt, de nem dumáltam, inkább örültem, hogy valaki talált egy olyan mérleget, amelyik működött… :D

Miután helyrebillent a lelkiállapotom a mérgelődés, meg a mérlegelés miatt (igen, ilyen kis baromságokon is kiborul az ember közel 12 hét után…), már rögtön tudtam örülni a legfrissebb újdonságnak: reggel 8.30-kor bemehettem megetetni Csengét! Éppen nagy izgalommal vártuk a látogatást, mert ezen a napon mehetett haza Csenge első lovagja, Berci, úgyhogy nagy volt az öröm, amikor Lia már 8.30-kor mehetett etetni, majd öltöztetni a kicsinyét. Ezen a napon én is már vele együtt átmentem a picr-e, s a csajokkal csevegtünk, amíg vártunk, hogy 9-kor behívjanak bennünket. Ám Lia után nem sokkal ismét nyílt az ajtó, s a nővér Csenge-anyukát hívta. Miután felocsúdtam, hogy az én vagyok, gombócba ugrott gyomorral kérdeztem, hogy miért kellek, majd mosolyogva közölte, hogy “csak” azért, mert én is etethetek mától. Hát, képzelhetitek, hogy mennyire megváltozott a hangulatom egy másodperc alatt! Lia férje meg is jegyezte, hogy rám lehetne ragasztani a régi Malévos szlogent, hogy „Szárnyakat adunk vágyainak!” :D Nos, igen, valóban úgy éreztem, hogy a föld felett járok jó 10 centivel, amikor a várt idő előtt jóval bemehettem, s ugyan csak inkubátorban, de én etethettem a Picuri Pocóknőt! :D

Először, persze a nővér mutatta meg, hogy melyik kezemet pontosan hová tegyem, hol fogjam Csenge nyakát-hátát, hogy megfelelően ülhessen, s hogyan tartsam a cumisüveget, hogy ne menjen túl sok tej egyszerre, de azért tudjon enni belőle. Képzelhetitek, mit összenyüzsögtem, persze egészen diszkréten a nővér, meg Csenge körül, főleg, mivel minden egyes alkalommal, amikor a kezemhez közel került a Pocók, ráeszméltem, hogy mennyire apró és törékeny, ugyanakkor milyen erős is a maga módján. Amikor elkapta az ember kezét, nem könnyen menekültünk tőle! :D Hát még akkor, amikor kaját érzett a szájában! Előző héten már el kellett kezdeni cumisüvegből etetni, mert hiába csak 1500 környékén szokták ezt bevezetni, Csenge már kikövetelte magának a nagyoknak kijáró cumisüveget, úgyhogy nem volt kecmec. Eleinte naponta egyszer, majd kétszer kapott így enni, a szondát már annyira utálta, hogy a nővérek szabályosan megbirkóztak vele minden egyes etetéskor. Így még a cumival etetés is egyszerűbb és bababarátabb megoldás volt, csak nagyon sok dologra kellett figyelni. Egyrészt arra, hogy hogyan fogjuk őt, mert egy pillanat alatt megszökött volna a kezünkből. Másrészt arra, hogy hogyan nyel, mert annyira mohón táplálkozott, mint egy valódi kismacska, az egész szája, arca, még a feje búbja is csupa anyatej volt, úgy evett, s hozzá megfelelő hangerővel csámcsogott is, látnotok kellett volna, micsoda jelenet volt! :D Én, közben a nővér által beállított szögből meg sem mertem moccantani a karjaimat, s el nem tudtam képzelni, hogy ezt hogyan lehet úgy előadni, hogy Csengének is, meg az etetőnek is kényelmes legyen. Bár, ahogy néztem, a Csengőcskét egyáltalán nem zavarta semmi külső körülmény, csakis és kizárólag az ételre koncentrált, úgy figyelte a cumisüveget, hogy még bandzsított is a nagy igyekezetben!  A kis karjait meg oldalt kifeszítette, s minden erejével arra koncentrált, hogy a lehető legrövidebb idő alatt eltűntesse az összes finomságot, s miután ez megtörtént, boldogan böfögött egyet a nagyvilágba, és elégedett csámcsogással feküdt be a számára éppen szimpatikus sarokba. Én meg úgy mentem haza, mint akit belőttek (már megint!), főleg, hogy a nővér lelkesen megdicsérte etetési tudományomat, s mivel nagyon ügyesek voltunk Csengével, így megnyertük a következő etetést is, sőt, rögtön az egész hétre beírtuk, hogy mikor tudok jönni naponta egyszer! Szép az élet, nő a Csenge, telik az idő, s már lassan, lassan elkezdem arra gondolni, hogy nemsokára valóban hazajöhet…


Kategória:Csenge PIC Tagged: cumisüveg, etetés, korababa, koraszülött, látogatás, pic, szent jános

Viewing all articles
Browse latest Browse all 3

Latest Images